Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Keresztény kultúránk életünk alapja

Közélet > Pest megye

2021-10-26

pasareti2.jpgMi, magyarok keresztény kultúránkat változatlanul társadalmi és szellemi életünk alapjának tartjuk - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a felújított pasaréti ferences templom, plébánia és az új közösségi ház október 24-i átadásán. Az egyházi épületek felújítása nemcsak az egyháznak jó, hanem hozzájárul a falvak, városok megújulásához, az ott élők életminőségének javításához is.


1956-ban győztek a magyarok

Közélet > Budakeszi

2021-10-26

Pakhtibor.jpgOktóber 23-án a 97 éves Pákh Tibor, az igazság melletti kiállásban soha nem alkuvó, de felnőtt éveinek nagyrészét diktatúrában élő, jogász végzettségű, de jogászként érvényesülni soha nem engedett legendás ellenálló hős volt a Jobb Kor Polgári Kör megemlékezésének szónoka Budakeszin az országzászló melletti ’56-os emlékkőnél.


Hogy soha többé ne tehessenek meg ilyet velünk!

Közélet > Pest megye

2021-10-22

20061023.jpgA XXI. század Intézet felhívása: 2006 októberében békésen ünneplő magyarokat vertek véresre Budapest utcáin. Gyurcsány Ferenc, akkori miniszterelnök, Petrétei József miniszter és az akkori budapesti rendőrfőkapitány, Gergényi Péter utasítására gumilövedékekkel lőtték őket, könnygázgránátokat vetettek be ellenük.


Ne vezessék az országot azok, akik tönkretették

Közélet > Budaörs

2021-10-22

bors_zaszlo_1023.jpgMenczer Tamás az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján a budaörsi Nepomuki Szent János plébániatemplom kertjében október 22-én tartott megemlékezésen arról beszélt, hogy nincs olyan erős hatalom, amely a magyarok szabadság iránti vágyát le tudná győzni. 1956 és 2006 ugyanazt tanítja: ne vezessék az országot azok, akik gazdaságilag és morálisan tönkretették.


Halálos közúti baleset

Közélet > Budaörs

2021-10-19

bors_baleset.jpgMeghalt egy személyautó vezetője, amikor járműve egy teherautóval ütközött Budaörsön kedd délután - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. Hadházi Kornél elmondta, a baleset eddig tisztázatlan okból történt a Vasút utcában. A baleset következtében a személyautót vezető 33 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.


Megújult a pátyi református templom

Közélet > Páty

2021-10-12

paty_reformatus3.jpgHálaadó istentisztelet keretében adták át október 10-én a felújított pátyi református templomot. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az átadáson kiemelte: a református közösség az elmúlt hetekben több örömteli esemény részese is lehetett, így óvodaátadásnak és óvodaépítés indításának.


Alapkőletétel a református óvodaberuházásnál

Közélet > Zsámbék

2021-10-11

zsambek_alapko1.jpgA kormány két fontos célja a gyerekvállalás segítése, a keresztény vallás és kultúra megőrzése - hangoztatta Menczer Tamás  államtitkára október 9-én Zsámbékon, a Csillagvilág református óvoda alapkőletételi ünnepségén. A Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramjában megvalósuló beruházást 602 millió forinttal támogatja a kormány.


Gyimesbükki mintára feállítják a Megmaradásunk Oszlopait

Közélet > Telki

2021-10-08

IMG_3639.jpgTíz éve már, hogy Telki testvárvárosi megállapodást kötött a legkeletibb magyar településsel, Gyimesbükkel. Ez alkalomból egy nemzeti összetartozást jelképező emlékmű lértehozását tervezik, mégpedig a gyimesbükki Megmaradásunk Oszlopainak" másolatait, de Telkihez igazítva  az évszámokat, a jeleket és a kísérő szövegeket.


Indulhat a téli tartósítás

Közélet > Páty

2021-09-28

paty_menczer_aszalo.jpgMenczer Tamás és a Civil Összefogás Fórum képviselői aszalógépet és befőzőautomatákat adtak át szeptember 22-én a Budaörsi Német Nemzetiségi Önkormányzatnak, a Zsámbéki Tündérkert Óvoda és Konyhának, a Bocskai István Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskolának, a perbáli Tovább Élni Egyesületnek és a budakeszi Híd Szociális és Gyermek-jóléti Szolgálatnak a pátyi iskolában.


Lezárták az M1-et Herceghalomnál

Közélet > Pest megye

2021-09-22

Egy kigyulladt kamion miatt lezárták az M1 autópályát Hegyeshalom felé Bicske térségében - közölte szeptember 22-én reggel az Útinform. A balesetet a Bicske csomópontnál és a Herceghalom csomópontnál lehet kikerülni - írták. A police.hu későbbi közlése szerint újra járható egy sáv az M1 autópályán Bicskénél Hegyeshalom felé. Az oltás befejeződött, a járműszerelvény jelenleg a leállósávon áll.



Vissza a főoldalra