Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Az ősz lesz az év legizgalmasabb időszaka

Közélet > Nagykovácsi

2012-05-09


Nem hagytuk, hogy a gazdasági válság elkeserítsen bennünket: Nagykovácsi idei költségvetése az előző évekhez hasonlóan reménykeltő. A halmozott bevételi és kiadási főösszeg 1,9 milliárd forint. A tartalékképzés megfelelő mozgásteret biztosít az önkormányzat számára: a működési tartalék több mint 33 millió, az általános tartalék több mint ötmillió, a fejlesztési tartalék majdnem 110 millió forint. – nyilatkozott lapunknak Bencsik Mónika, Nagykovácsi polgármestere, a Pilis-Buda-Zsámbék Többcélú Kistérségi Társulás elnöke.

-   Lényeges változás az államháztartási törvény módosításával megkívánt új rend: különválik az önkormányzat és a polgármesteri hivatal, mint két önállóan működő és gazdálkodó szervezet. Az iskola, az óvoda és a közművelődési intézményünk önállóan működnek, de nem önállóan gazdálkodnak. Önálló költségvetési számlákon jól elkülönülve vezetjük minden intézményünk bevételeit és kiadásait, ami lehetővé teszi, hogy az intézmények vezetőit akár napi szinten tudjuk azzal szembesíteni, hogy a működésükhöz sem az állami, sem a saját bevételeik nem elegendőek, az önkormányzati intézmény-finanszírozás nélkül működésképtelenné válnának. Iskolánkat és az óvodánkat 30-40%-ban finanszírozza az állam, a többit az önkormányzatnak kell biztosítania.

Az új jogszabályok még inkább kiemelik a polgármesterek felelősségét a gazdálkodás szabályszerűségét illetően, de ezzel együtt több jogosítványt is ad a kezükbe. Ahhoz, hogy a takarékos gazdálkodás megvalósulhasson, a polgármesternek, a jegyzőnek a belső ellenőrrel együttműködve sokkal keményebben kell ellenőriznie az új jogszabályok által megkövetelt technikák még automatikussá nem vált érvényesülését a pénzügyi ügyvitelben. Nagykovácsiban erre nagy hangsúlyt fektetünk.

Vagyongyarapodás

-   A zárszámadás most időszerű. Hogyan zárta Nagykovácsi az előző évet?
-   2011 az első olyan évünk volt, amikor a működési keretből fejlesztésre tudtunk átcsoportosítottunk pénzösszegeket. Ritka gyakorlat ez az önkormányzatoknál, hiszen a legtöbb település feléli a vagyonát, hogy működni tudjon. Nagykovácsi vagyona 2010-hez képest is több mint 300 millió forinttal nőtt. Összértékben a befektetett eszközeink 13,54 milliárd forintot tesznek ki. Mindebből az ingatlanok és az azokhoz kapcsolódó vagyoni javak értéke 12,73 milliárd forint. Nagykovácsi vagyona tehát folyamatosan gyarapodik, még akkor is, ha időközben értékes önkormányzati ingatlant értékesítünk, mint tavaly, s amit idén is tervezünk. A zárszámadásunk adatai szerint a 2011-es költségvetésünket, 1,43 milliárd forint főösszeggel fogadtuk el, de a bevételi oldalt 1,53 milliárd forinton teljesítettük. A kiadási oldal 1,44 milliárd forint volt, ami ugyan szintén több volt a tervezettnél, de azt mutatja, hogy rengeteg többletmunkával ugyan, de sikerült azokat a fejlesztési elképzeléseinket megvalósítanunk, amire számítottunk.

A bevételek 77%-át az önkormányzat teremti elő

-   Állami forrásból a nagykovácsi önkormányzati feladatok hány százalékát tudják fedezni?
-   Tavaly a központi költségvetésből érkező támogatás az önkormányzati bevételeknek kevesebb, mint 23%-át, 417 millió forintot tett ki. A többit adóbevételekből pótoljuk. Az állami hozzájárulás idén sem lesz több. Hiába nő a lakosságszámunk, a gyereklétszámunk, hiába jók a feladatmutatóink, a támogatás mértéke összességében mégis évről évre kevesebb, mint amennyi a feladatellátáshoz szükséges lenne. Várjuk tehát, hogyan valósul meg gyakorlatban az új jogszabályok alapján a jogalkotónak az az ígérete, hogy feladatfinanszírozás révén arányos lesz az elvégzett feladattal az állami támogatás. A járások és kormányhivatalok megalakulásával a feladatcsökkenés, az ezzel járó támogatáscsökkenés és létszámcsökkenés érinti leginkább az önkormányzatokat. A legfrissebb változás éppen szabálysértési bírságok kormányhivatalokhoz kerülése, ami a központi költségvetés számára bevételt, az önkormányzatoknak bevételcsökkenést eredményez. Azok az önkormányzatok azonban, akik a szabálysértési bírságok elvételét hatályba léptető rendelkezéssel azonos időben megalkották a saját rendeletüket a kirívóan közösségellenes magatartásról, azok továbbra is tudnak majd bírságolni, a korábbival szinte azonos feltételekkel.

Ebben a helyzetben különösen fontos tudatosítani azt, hogy az önkormányzatiság, az autonóm működés attól is függ, hogy mi magunk mennyivel járulunk hozzá az intézményeink működtetéséhez. Nagykovácsiban viszonylag magasak a helyi adók: az iparűzési adónk a felső határon, 2%-on áll, a gépjárműadót törvény állapítja meg, s ez egyelőre még hozzánk folyik be. Az építmény- és telekadónk is viszonylag magas, bevezettük az idegenforgalmi adót is, sőt ettől az évtől a külterületi ingatlanok is adóztathatók. A kormányzati szándék a közmunkaprogrammal is összefüggésben az, s ezzel mi is egyet értünk, hogy a külterületek gondozottak legyenek. Külterületi telekadót azonban csak annak kell majd fizetnie, aki nem műveli a földjét.

Fejlesztések

-   Folytatjuk az általános iskola tavaly megkezdett energetikai korszerűsítését: a fűtési rendszert átalakítottuk, hőszigeteltünk, ablakokat cseréltünk. Idén napelemeket szerelünk fel és egy biomassza-kazánt helyezünk üzembe, pályázati forrásból.

-   A megvalósítás független attól, hogy az iskola az önkormányzatoknál marad-e?
-   A legfrissebb hírek szerint a tulajdonosok az önkormányzatok maradnak, a szakmai munkát és a személyzeti állományt átveszi az állam. Az épület napi üzemeltetéséről aszerint állapodnak meg, hogy a tulajdonos önkormányzat ezt vállalja-e vagy sem.

Ami az óvodánkat illeti, 2013-tól kötelező a hároméves kort elért gyermekek felvétele. Hiába építettünk 2010-ben egy 100 fős új óvodát, ahová már most 120 gyermek jár, már az új óvoda bővítésére kényszerülünk és a régi, Dózsa György utcai óvodánk teljes átépítésére és bővítésére is elkészítettük a terveket, s uniós támogatásra pályáztunk.

Bölcsődeépítést is tervezünk, amire szintén uniós pályázatot nyújtottunk be. Mindkét pályázatról még idén döntenek.

Kisebb beruházási terveink a ravatalozó felújítása és előtető építése önerőből. A főutcán eddig csak az egyik oldalon volt térkőburkolatú járda, most a másik oldalon is megépítettük. A posta előtt rendezett parkolási lehetőséget alakítottunk ki a postával közösen. A főutcánk megújítására törekszünk, a tavalyi sikeres ötletpályázat eredményeit felhasználva ebben az évben a terveztetés szerepel a költségvetésünkben.  A főutca nem önkormányzati, hanem állami tulajdon. Lobbizunk, hogy a beruházásban az állam is szerepet vállaljon.

A szennyvíztelep építési terveink sajnos meghiúsulnak: minisztériumi állásfoglalást kaptunk, amely nem teszi lehetővé önálló szennyvíztelep építését Nagykovácsiban. Nem válhatunk le tehát a fővárosi csatornahálózatról, annak ellenére, hogy már rendelkeztünk engedélyekkel a telep megépítésére, de az agglomerációs jogszabályváltozást nem hagyták jóvá. Pedig a Zsíros-hegyen 800 ingatlannak még nincs csatornája, rendes útja, de utcákat csak a közművesítés után tudunk építeni. Pályázati és együttműködési lehetőséget keresünk a fővárossal, hogy a fővárosi csatornahálózatra csatlakozó nagykovácsi gerincvezetéket kicserélhessük és a nyolcszáz ingatlan bevonására a helyi hálózatot kiépíthessük.

A védőnői szolgálat és a bölcsőde egy kisajátítással szerzett telken valósulna meg, az óvoda mellett közvetlenül, várhatóan 2014-ig. A tervezett bölcsőde melletti, s a református templom mögötti telekrészen egy CBA tulajdonosi körbe tartozó ingatlanfejlesztő cég építene, de érint a plázastop törvény, emiatt egyedi kérelmet nyújtott be a gazdasági miniszterhez a beruházás, azaz egy nagyobb élelmiszerbolt és több kisebb, elsősorban sportcélú szolgáltatást magába foglaló üzletközpont megvalósítására.

Tavaly közel ötvenmilliós beruházással megvalósult a Forrás, a Kökörcsin, a Rózsa és a Vértes utca felszíni csapadékvíz-elvezetése, sőt a Forrás utca járdát, rendezett zöldfelületeket és az aszfaltburkolatot is kapott. A Kökörcsin és a Rózsa utcában az útburkolatot szeretnénk útjavítással tartósan rendbe hozni. A Vértes utcában ebben az önkormányzati ciklusban további fejlesztést nem tervezünk.

Nívódíjas a főtér – átalakul a főtca

-   Tavaly nívódíjas lett a Nagykovácsi főtér és a Kulturált település-díjat is kaptak. A sor idén folytatódik: sikerrel zárult a nagykovácsi főutcára kiírt hallgatói ötletpályázat. Mi a következő lépés?
-   Ami a főterünket illeti, nem elégedtünk meg hazai babérokkal, s a nemzetközi porondon is bemutatjuk: Barcelonában beneveztünk egy köztér felújítási pályázatra. Míg a főtérnél ki tudtunk választani egy olyan pályázatot, amit szinte egy az egyben meg is valósítottunk, addig a főutcai hallgatói ötletpályázaton hat koncepciót díjaztunk. A következő lépésben tervezőcégeket pályáztatunk, amelyeknek a hat tervből a főépítészünk, a műszaki szakembereink és a képviselő-testület által kiválasztott koncepcionális elemek alapján kell készíteniük egy kész tervet. Fontos elvünk, hogy Nagykovácsi főutcája ne egy közlekedési tumultus képét mutassa a fő utca két oldalán hosszú sorokban parkoló autók miatt. El kell tehát gondolkodnunk azon, hogy fel merjük-e vállalni, hogy a parkolókat ne a főutca két oldalán, hanem az azon kívüli területrészeken alakítsuk ki, s ezzel egy parkos-sétálós főutca haszonélvezői lehetünk.

A kistérségek megszűnnek

A járások kialakulásával a többcélú kistérségi társulások megszűnnek. A Pilis-Buda-Zsámbék Többcélú Kistérségi Társulás 14 tagtelepülése megkezdi a felkészülést a munkaszervezetben a létszámleépítésre, a vagyon szétosztására, gondolok itt az orvosi ügyeleti és szociális feladatot ellátó gépjárműveinkre, bútorainkra, számítástechnikai eszközeinkre, megtakarításainkra, amelyek a 14 település közös tulajdonát képezik. A döntéseket várhatóan májusban már meghozzuk, hogy novemberre már egy letisztázott helyzetben várjuk a feladatok átadását. Mivel jogutód nélkül szűnünk meg, az iratainkat várhatóan a járási központoknak kell majd átadnunk. Kérdés, hogy a ZSÁMERT (Zsámbéki-medence Regionális Területfejlesztési Társulás) és a Pilisi KÖTET (Pilisi-medence Kistérség Önkormányzatainak Területfejlesztési Társulása), mint önkéntes társulások megmaradnak-e. A tagtelepülések képviselő-testületeinek május folyamán erről is dönteniük kell, hiszen önként felvállalt feladatot, mint a mi kistérségünkben a gyepmesteri feladatot áttehetjük az önkéntes társulás hatáskörébe. A belső ellenőri tevékenységre is lehetett közösen állami támogatásra pályázni: az ebben érintett településeknek is érdemes továbbra is együtt maradni. A szociális feladatellátás keretében intézményeket működtetünk: Napos Oldal Szociális Központ Solymáron, pedagógiai szakszolgálat Zsámbékon és Solymáron. A feladatot eddig közösen ellátó önkormányzatoknak dönteniük és gondoskodniuk kell ezekről a feladatokról is.

Az év legizgalmasabb időszaka az október-novemberi időszak lesz, amikor már a jövő évi költségvetési koncepciót állítjuk össze, s már nyakig benne leszünk a közigazgatás átszervezésének gyakorlati teendőiben.

Koós Hutás Katalin
fotók:Salamon László


Vissza