Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Adományokból újítanák fel az orgonát

Építészet > Tök

2017-05-26

A református templom orgonája az 1900-as évek elején épült és védett műemlék. A háborúban megsérült, amit a nyolcvanas években részben helyreállítottak, de a templom néhány éve elkezdett felújításakor lebontották. Az orgona újjáépítése, 120 síp pótlása húszmillió forint lenne.

Déli harangszó

Kultúra > Tök

2017-04-20

Ma délben a töki református templomból szólt a harang. A Nyakas-hegy lábánál fekvő falut szőlő- és borkultúrájáról ismerik nem csak hazánkban, de a nagyvilágban is. Nevét hasonló nevű birtokosától kapta a középkorban. Református gyülekezetéről 1621 óta maradtak fenn írásos feljegyzések.

Főkertészt és adminisztrátort keresnek Tökön

Gazdasági rovat > Tök

2016-09-26

Az Alfa-Kertész Kft. Tök-újmajori százhektáros gyümölcsösébe keres főkertészt, lehetőleg kertészmérnöki vagy növényvédelmi szakmérnöki diplomával, egész éves munkára. Ugyanitt adminisztrátorra is szükség van napi hatórás munkaidőben, mezőgazdasági területen.

Kész a csatorna Tökön

Gazdasági rovat > Tök

2015-06-10

Április 30-án ünnepélyes keretek között befejeződött Tök csatornázása. A falu már húsz éve várja ezt a napot, hiszen az eddig keletkezett szennyvíz 80%-a tisztítás nélkül folyt el – mondta Balogh Kálmán polgármester a rendezvényen. A szennyvizet Zsámbék fogadja be, ami növeli az ottani korszerű telep kihasználtságát.

Új lakók a Patkó csárdában: Rider’s Club Tökön

Életmód > Tök

2015-04-30

Jó szállás, finom ételek, látványos lovasbemutatók! A töki Patkó Csárda eddig is a Zsámbéki-medence egyik turisztikai központja volt, de jó hír és több lehetőség a lovakat, a lovas sportot kedvelő gyerekeknek és felnőtteknek, hogy egy új istálló, a Rider’s Club költözött a csárdához tartozó hatalmas területre.

A töki református templom szimbólumai

Múltunk tanúi > Tök

2015-03-19

Február 28-án az 1987 és 1997 között a töki református gyülekezetben szolgáló, ma a Károli Gáspár Református Egyetem speciális kollégiumán tanító, hosszú idő után ismét Zsámbékra visszaköltözött kutató-lelkész, Bereczky Zoltán tartott előadást a töki művelődési házban.

Csatorna-beruházás kezdődött Tökön

Gazdasági rovat > Tök

2014-09-26

Összesen 578,7 millió forintos beruházással elkezdődött Tök teljes csatornázása a Széchenyi 2020 programban a projekthez nyert 491,9 millió forint uniós támogatásból. Az építési munkák várhatóan a jövő év közepéig tartanak majd, és közel 450 ingatlant kötnek rá a hálózatra.

Hatszoros áron kelt el a Nyakas Pince borválogatása

Gazdasági rovat > Tök

2014-09-24

Az eddigi legtöbb támogatás gyűlt össze a Budavári Borfesztivál 16. Jótékonysági Borárverésén arra, hogy Kodály Zoltán országában a közös zenélés a legelesettebb családok gyermekeinek is esélyt adjon. A Nyakas Pince hat palackos válogatása 18 ezer forint kikiáltási árról százezer forintért kelt el.

A Fej, a Szív és a Kéz iskolája

Közélet > Tök

2014-06-04

„Olyan Waldorf-iskolát szeretnénk, amely biztos alapokon áll, bizalommal teli, a világban tudatosan van jelen, az újra nyitott, befogadni képes. Ahol a közösség harmonikus és összetartó, ahova mindenki örömmel megy, és amely belső átélésen alapuló, élménygazdag, hasznos tudást ad.”

Hét klub legjobbjait díjazták a kempós évzárón

Sporthírek > Tök

2014-01-02

Felcsúti, bicskei, budajenei, herceghalmi, budakeszi és hegyvidéki kempo egyesületek évértékelését tartották Tökön december 23-án. A rendezvényen a 2013-ban elért eredmények alapján elismerésben részesítették a harcosokat, a szakmai stáb tagjait, valamint a segítőket.


Vissza a főoldalra